A legtöbben csak akkor kezdünk el másképp gondolkodni az időről, amikor már majdnem kifutottunk belőle. Amikor a test vagy a lélek elég hangosan jelzi: valami nincs rendben. Betegség, kiégés, veszteség: a jelzés különféle formákban érkezik, de mind ugyanazt üzeni. Nem lehet büntetlenül gyorsítani a végtelenségig.
Mégis, a legtöbben ebben élünk. Hatékonyság címkéje alatt rohanunk, mert ezt tanultuk, ezt jutalmazzák, ezt erősíti meg minden, ami körülvesz: az üzleti élet, a vezetői szerephez társított elvárások, a társadalom, a közösségi média. És most még az AI is emeli a tétet.
Miközben a mesterséges intelligencia valóban rengeteg lehetőséget teremt – segít gyorsabban információhoz jutni, automatizálni, döntést hozni –, közben észrevétlenül áthangolja a belső tempónkat is. A gyors válasz már alapelvárás. Azonnali reakció, előkészített válaszok, a lényeg kiszűrése az információ halmazból.
De mit jelent a lényeg, ha közben elmarad az átgondolás?
Ha a „gyorsabban” helyett már fel sem tesszük a kérdést: „miért” vagy „minek”?
A lassítás lehet a legerősebb vezetői skilled
Sokan összekeverik a tempót a ritmussal. Azt gondolják: minél gyorsabban történik valami, az annál hatékonyabb. Pedig éppen fordítva van.
A tempót kívülről diktálják – határidők, piaci igények, az e-mail, ami azonnali választ követel.- A ritmus viszont belülről jön. Azt tükrözi, mennyire vagy jelen. Mennyire hallod a saját belső hangod. És mennyire vagy képes kapcsolódni: nemcsak másokhoz, hanem önmagadhoz is.
A tempó a teljesítményre hajt, a ritmus a jelenlétre épít.
És a jó ritmus, különösen vezetőként, néha azt jelenti:
- Megállsz egy pillanatra, mielőtt válaszolsz.
- Nem rohansz dönteni, csak hogy „haladj”.
- Nem adsz visszajelzést első indulatból, hanem engeded ülepedni.
- Nem töltöd meg a naptárad tennivalóval, hanem hagysz benne helyet a gondolkodásra is.
Ezt persze, amilyen könnyű leírni, annyira nehéz megélni.
Mert ha hozzászoktál a pörgéshez – akár vezetőként, akár magánemberként –, akkor a megállás nemcsak kényelmetlen, hanem ijesztő is lehet.
Hiszen mi marad, ha nem csinálsz épp semmit? Önmagad.
Márpedig semmi nem fejlődhet önismeret nélkül. A vállalkozásod sem, a csapatod sem. Sőt a családod sem “fejlődik”, diszfunkcionálissá válhat.
Néhány napja az aktuális podcast felvételén hangzott el az alábbi mondat:
„A betegség nem elvesz, csak átrendezi a prioritásokat.”
Ne maradj le a friss hírekről:
És ott, abban a pillanatban, ez nem közhelynek hangzott, hanem egy nagyon mélyen átélt tapasztalatnak.
Gazsi Zoltán, akit korábban az Eisberg vezetőjeként ismerhettünk meg, ma pedig a Kék Zóna Közösség alapítója és a Hatékony Leszek Podcast aktuális vendége, nemcsak újrakezdte az életét egy súlyos betegség után, hanem újra is gondolta. Azt, hogy mi számít igazán. Mit jelent emberként és vezetőként hitelesen jelen lenni. És hogy mitől lesz valóban hatékony egy szervezet, egy csapat vagy akár önmaga.
Ez a beszélgetés most nem a betegségről szól.
Hanem arról, mit kezdünk az időnkkel és saját magunkkal.
Arról, hogy mennyit ér egy nap, amikor nemcsak eltelik, hanem jelen is vagyunk benne.
És arról is, hogyan tudja mindez átformálni a (vezetői) működésünket.
„A hatékonyság csúcsának azt tartom, ha jó emberekkel veszem körbe magam. Olyanokkal, akikkel őszintén lehet együtt lenni.”
